szittyaszorfer

Nyári akció

2012-01-04T05:11:00.001-08:00

Íme egy poszt amit egy hónapja raktam össze, de a gyenge net miatt meg magam miatt is csak most:

Legutóbb azt ígértem, hogy beszámolok arról, h miként sikerült az ozzykat megszaratni. Bizony volt idő, mikor sűrűn látogatták a mellékhelyiséget. Aztán arra is rájöttünk, h mivel nem minden esetben értesülünk az eredményről, azért nem is biztos, h érdemes ipari mennyiségű hashajtóval tömni a saját kajánkat, amire ráraboltak.

Többen biztos tudtok már róla, hogy az ozzykkal együtt az egész golfklubot otthagytuk augusztus közepén, és elindultunk Dél-Franciaországba, épp úgy, mint tavaly, most is Capebreton, Hossegor, Biarritz volt a fő cél. Szörfözésre is akadt alkalom, de most Veronikával utazva nem szólhatott az egész történet csak a hullámlovaglásról.

Nem esett nehezemre új úticélt kijelölni, így Pamplónát is meglátogattuk, ahol júliusban tartják a szokásos bikafuttatást. A tévéből biztos ismerős, ahogy a szűk, kövezett belvárosi utcákon rohannak a helyiek és az egyre nagyobb számú turisták. Délelőtt a bikáknak van esélye kis bökdösésre, este viszont mennek az arénába, onnan pedig nem jönnek ki a saját lábukon.

Franciaország és Spanyol nagyon bejött a jersey-brit étkezés után. Pamplónában betérve egy találomra kiválasztott bárba eléképesztően finom ételekbe botlottunk. Én asszem vm panírozott, sonkával tömött articsókát falatoztam. A briteknek egyébként is kettéállt volna az agyuk attól, h a sonkákat, amiket éveken át érlelnek az erre specializált boltokban a szabad levegőn tárolják, ami a higiéniai előírásokra kényes természetüknek komoly kihívás. Az biztos, hogy néhány bürokrata jól elvan a betarthatatlan túlszabályozás erőltetésével. Olyan alapvető dolgokra kell embereket itt megtanítani, h mossanak kezet WC, orrfújás, stb. után. Tavaly előtt például influenza idején tartottak takonykampányt, de lehet már otthon is elkéne vm ilyesmi

Tehát, útban Spanyol felé belebotlottunk egy kalandparkba, még francia oldalon, amit spanyolból vissza meglátogattunk. Képzeljetek el egy erdőt, ahol a fákon platformok vannak, és egyikről a másikra kell eljutni, úgy hogy különböző kötélpályákat, mászófelületeket, lengő köteleket kellett használnunk. A leghosszabb drótkötélpálya, amin lecsúsztunk, több mint 50m-es volt. És nem ez volt a legparásabb, hanem az egyik lengőköteles ugrás, ahol először szinte függőlegesen zuhantunk (volna) mielőtt a kötél átlendített a másik oldalra. A kisebbik ilyet megugrottuk, de a nagyobbikat kihagytunk. Mindenesetre végigmentünk az egész pályán, aztán vissza Capebretonba.

Ha jól emlékszem négy-öt éjszakát töltöttünk ott, egyik este pedig láttunk egy olyan bikaviadalt az egyik capebretoni autóparkoló mellett felállított arénában, ahol a matadorok nem köpennyel és karddal gyűrték a bikát, hanem amíg a segédek felidegesítették a jószágot, addig az egyik arc beállt középre, és amikor a bika ezerrel nekirontott, akkor átugrott felette, vagy kifordult vmelyik oldalra. A show részeként később önkénteseket is behívtak, h meneküljenek a bika elől, és nem kevés jelentkező akadt. A csúcs pedig az volt, amikor a gyerekverzióra került sor, és arra is bemászott vagy 50 lurkó a nézőtérről.

Végül elindultunk hazafelé, ám Clermont-Ferrand-nál az autó egyik szíja megadta magát, így vontatás és hat extra nap iktatódott be a programba. Az első négy napban nagyon jól elvoltunk. Kiderült, h itt Jerseyvel ellentétben kissé több a kulturális örökség. Pl. itt gyakta le a rómaiakat Versongetorix, ismertebb nevén Asterix, II Orbán itt hirdette meg a keresztes hadjáratokat, Pascal pedig itt méricskélte a légnyomást. Elképesztő történelmi ereje van a város mindkét magjának. Van olyan falba épített szoborcsoport a nagy katedrális közelében, ami kb. ezer éves!!!

Végül visszaszereztük a franszoáz mekanik mösziőktől a működőképessé kalapált gépjárművet, amiért egy fityinget nem kellett fizetni, mert a biztosító mindent intézett, és még a kényszerszállodázást is minden zokszó nélkül állta. Mondjuk az előtte lévő öt nap autóban alvás után egyáltalán nem bántuk az IKEA-komfortot és a meleg vizet, valamint a privát toalettet. Nagy piros pont az itteni biztosítónak!

Aztán sokatokkal sikerült összefutni, de addigra sajnos már kevés idő maradt, h mindenkit végiglátogassunk. A három hetesre tervezett nyaralásból, alig több, mint egy hét jutott a szülőkre, rokonokra és rátok. Sajna. Mindenesetre megvalósítottuk azt, amit itt ezek szerint nem nagyon szeretnek a munkáltatók, elengedni az alkalmazottakat a szezonban egy kis lazításra.

Először pedig csak két extra napot akartunk hozzácsapna a heti egyszeri pihenőnapunkhoz, hogy Veronikával meglátogassuk Dél-Franciaországot, aztán mivel elkezdtek szívózni, úgy döntöttünk, h három hétre megyünk, és nem megyünk vissza golfklubba. Ilyen volt a nyár.

Egér, Vakond és a koalák

2011-06-24T15:14:00.000-07:00

Nincs mentség az eddigi hallgatásra, de bele is a lecsó közepébe. Negyedik hónapja nyomjuk (Egér és Vakond) kedvenc golfklubbunk bárpultja mögött és konyhafelszerelései között, közben pedig szépen felsorakoztak kis barátaink, az ozzy koalák.

Alapvető biológiai tanulmányaim és ismeretetterjesztő sorozatok korábbi lelkes nézőjeként már világos előttem a tény, h amelyik élettérben bizonyos növényevőkkel szemben nem állnak csúcsragadozók, ott tunyul a populáció. Akárcsak lenn, az ötödik kontinensen az említett maci, amely 14-16 órás napi szunyókálását némi bódító anyagot tartalmazó eukaliptusz levél elrágcsálása véget hajlandó megszakítani.

A velünk kommunában élő koalák (egy nemzőképes pár és egy harmadik ivarérett, akit teljesen rosszindulat gyanúnk szerint a páros akciókban is felhasználnak társai) némiképp hosszabb aktivitási rádiusszal bírnak, de a kérdés, hogy mivel is telik ez a bizonyos aktivitási kiterjedés. Eddigi tapasztalataim szerint buliról bulira tekintő, komplexnek nem igazán tekinthető világképüket és a vele összeforrt komfortszintet semmi sem zavarhatja meg. Minden, ami ezt a képet veszélyezteti, ignorálnak. Tavaly is komoly problémák adódtak a tisztasági regulák betartása körül, ami azért volt kínos mert a konyhát a fürdőszobát közösen kellett használnom ezekkel a maci malacokkal. Hogy jön ez össze a személyes higiénia hiányával?

Vélhetően, felfogásuk szerint, minden perc, amit munkán kívül töltenek, jogos és elszármaztathatatlan tulajdonuk, így minden kényszer, ami a közös térben történő munkát írja elő számukra a meglévő komfortszintjüket támadja, vagyis elutasítandó.

Mint a legtöbb, alig életképes faj esetében, amíg a flóra elegendő élelmet biztosít a fauna számára, addig a kényelmes mocsárhangulatban kérődzésnél nincs is szebb, takarítani meg minek, úgyis bedolgozza az anyatermészet.

Komfortszintjüket akkor érhette az első komoly csapás, amikor két hónapja arra kértük őket, hogy ne csak az anyatermészet elsöprő, ámde meglehetősen lassú, és sok járulékos mellékhatással járó működésében bizzanak, hanem annak mint egy aktív segítséget nyújtva, ragadjanak tisztító eszközt legalább akkor, amikor a központilag kiaggatott beosztás ezt nekik is előírja, így a négy szobát tartalmazó kis mikroközösségünk tagjaira, mindössze havonta eccer jut - esetükben zömmel - saját koszunk felvakarása.

Ez, és az utóbbi időben tett szigorítások az élelmiszerfogyasztásban, pontosabban az, hogy most erőteljesebben betartatjuk a koalákkal az eukaliptuszadag fogyasztásának rendjét, sokkolhatta őket. Nem arról van szó, hogy nem kapnak a bódító levélből, hanem, h az ingyenes napi ecceri főétkezést követően fizetni kell érte. Ez pedig a másik komoly támadás a meglévő komfortszint ellen.

Úgy vélvén, hogy a másfél hónappal ezelőtti takarítás a közös helyiségekben, amely tulajdonképpen a saját szaruk elsuvickolását jelentette, olyan hatással kell bírjon, hogy az olimposz tetejére röpíti őket, és soha többé nem kell szivacsot, partfist és felmosót érinteniük a kezükkel.

Mint megtudtuk komoly aknamunkát folytattak, és igyekeznek azt állítani, h a takarítást a lengyel és a magyar páros szabotálja a közös élettérben. Az eukaliptusz egyik hatása a koalákra, h mintegy kábítószerként működik, és kellemes bódultságot okoz, nyilván ezért nehéz emlékezniük arra, h tavaly már milyen reputációt szereztek tisztaságügyileg. Másfelől az eddigieket az idén egy, az étterem sörraktára előtti hányással és a munkahelyen való alkoholos, akarom mondani tömény eukaliptusz hatás alatti állapottaban való megjelenéssel erősítették.

A koalákkal szembeni háborúban Vakond és Egér számtalanszor mérgelődött, főleg miután kiderült, hogy Vakond és Egér élelmiszerellátmányát a macik dézsmálják. Emlékeztetőül az eukaliptuszadag körüli szigorítás. Vakond és Egér felvette a kesztyűt.

Tervet szőttek!

A heti egyszeri szabadnapjukat nem restellték fecskendő, hashajtó és koalakedvencek (eper, nutella, gyümölcslé) beszerzésére áldozni. Eddig a normál adag 30szorosát osztottuk ki, amiből két nap alatt a csaliélelmiszerekbe rejtettekből 10-15 dózis már elfogyott.

Most arra várunk, hol fogy a legtöbb WC-papír...

Találkozások

2010-11-12T09:04:00.000-08:00

Két és fél hete ismét beindult a rock ’n roll életforma, hogy ezidáig minden oké volt köszönhető egy csomó arcnak, akikbe belefutottam, és valszeg az életben nem látom őket többször, de srácok, csajok meg családapák, -anyák köszi!!!

Íme az űberarcok, elsőként THX, az előző poszton említett rasztaszörfernek Zsörzében, majd hála annak az infópultos hölgynek, aki, mikor átkeltem a vízen, St. Malóban közölte, Franciaország nem Pakisztán, és nyugodjak meg, fogok dízelt találni a picikémnek, csak nem biztos, h a közelben. Megragadott egy szórólaptérképet és berajzolta rajta a városi kutakat, meg a kivezető utat is.

Így jó volt Nantes-ig, ahol elkerülő út helyett átvágtam a belvároson. Hiba volt! Némi forgás, pörgés után egy kisboltos, kb. 3 angol szóval operálva, de annál több mozgásszínházas elemmel, elmagyarázta a pályára visszavezető utat.

Éjszaka megérkeztem Capebretonba, és másnap felderítő körút. Első hely, egy szörf shop, mi más is?!, ott megkaptam az alapinfókat az eladó-tulajtól, de furcsa mód rengeteget mesélt a helyről egy 50 körüli hölgy az egyik, közvetlenül a tengerpart melletti szörf shopban (Antidot, a matricájukat büszkén viseli a Gentle Giant). Közölte, h jókor érkeztem, mert a főszezonnak vége, volt egy ilyen érzésem október végén, és ilyenkor occsóság van, meg kevesebb turista, vagyis szűkebb büdzséből lehet forgolódni a kevésbé zsúfolt vízben!!!

A Pari Rolleren inkább belebotlottam egy vidéki srácba, épp szakított a csajával, úgyhogy ment a párizsi nagyihoz, h szerencsét próbáljon az Eiffel torony tövében. Régészkedett a nővel Peruban vagy két évet, és a szíve meg húzza őt oda vissza. Hajrá! Tanano az az 50-es pasas, aki a Pari-Roller elnökhelyettese, és nekem, mint szabadúszó újságírónak összefoglalta a sztorijukat, majd olvassátok a Metropolon, linkelem, amint kirakták, csak előbb írjam végre meg!

A 30 km-es éjszakai gurulás után pedig, lévén először járván a Szajnaparti cityben, kissé bizonytalankodtam a hazajutást illetően. Vagyis kerestem a hotlet, ahol hagytam a cuccaim, meg a kocsim. Mikor a jobbkormányos 2,5 tonnás Gyengéd Óriással a péntek esti csúcsforgalomban beküszködtem magam a belvárosba, leparkoltam az első hotelnél, az ár elfogadható volt, zárt parkolóval, metró szomszédságában, nem messze a Montparnasse-tól. Zsír volt nekem, de lövésem nem volt, a földfelszínen közlekedve miként jutok vissza, és a többi koris fél kettő felé nem ígérte, hogy lesz metró. Az egyik rendőrlámpánál kérdezgetem a nyolckerekűeket, és egy jó karban lévő 60-as pasas, elkezdi magyarázni, merre van a ’otö’ bibi’ (Hotel B B). Elkísért addig a bringaútig, ami egyenest a hotelig vezetett, így már nem volt gond, és kiderült, h így még gyorsabb is volt közlekedni, mint metróval.

Párizs után irány München, river surf az Angol parkban, az Isar folyón. Kicsit későn indultam el Párizsból, aztán meg is álltam kajálni, így szinte már sötét volt, mire télleg beindultam. A francia autópálya rendszer pedig kiverte nálam a biztosítékot. Kelet felé a 20-30-50 km-enkénti kapuknál lesápoltak, 4-5 meg 12 euróra. Metz után gondoltam, ebből elég, sem haladni nem lehet, plusz a párhuzamos utak ingyé vannak, akár, mint később megtudtam, a teljes német autópálya használat, de a sógoroknál is nemegész’ 8 euróért vibrálhatok a 4x4 sávos betoncsíkokon tíz napon át.

Oké, akkor Metz után Strasbourg, Reutlingen majd München volt a terv. Már Strasbourgig eljutni is horror volt, onnan pedig nagyon lassan sikerült kijutni a városból, végül egy Khal nevű település felé kanyarodva úgy tűnt, minden jóra fordul a sötét éjszakában, és a számos, időnként egymásnak is ellentmondó infó ellenére megvan a helyes irány. Mikor Khalnál a családi házak között elfogyott az út éreztem, baj van. A térképem nem sok támpontot adott, mert nem elég részletes a felbontása, de addigra már egyébként is megtanultam gyűlölni, mert az összes általam érintett nagyváros a lapok sarkára vagy hajtásra esett, így egy kihajtott lapon nem lehetett tájékozódni rajta.

Innentől érzésből vezettem kelet felé, keresve a hőn áhított B28-as főutat. A következő körforgalomnál semmi jele az esedékes városnak vagy az útnak, itt éreztem, h átmenetileg kifogytam az ötletekből, megálltam vészvillogóra kapcsolva, és kiszálltam, h ha megáll egy autós, akkor kérdezzem. Erre nem volt sok remény az éjszakában, de arra meg még kevesebb esély volt, h egyszercsak vki odalép az autóhoz, bekopog, az ablakon, és mondja/ mutatja a helyes irányt. Pótkerekemet egy GPS-ért!!!

Kiszállva látom kocsioszlop közeleg, lassít, az első autó a sorban pedig egy POLIZEI feliratot viselt. Rég örültem rendőrnek így, ami valszeg látszott a reflektorba vigyorogva torzuló fejemen is. Ugrottuk a „jogosítványt, forgalmit”-részt, ami azért is jó, mert az utónak nincs forgalmija, mivel az nem kötelező Zsörzé szigetén, amit időnként nehéz megértetni emberekkel. Előadtam a kérésem, és a köpcös, oldalszakállas polizei kitűnő angolsággal leírta a megfelelő utat, közölve, ha látványos környezetet szeretnék csodálni a sötétben, akkor megérti a választásom, de ő amúgy az utópályát javasolná.

Később kiderült nem beszélt hülyeséget, de amikor hajnali kettőkor a szerpentinektől is kifárasztva félrehúzódtam aludni, éreztem nem a könnyebb megoldás felé sikerült a kormányt tekernem. Viszont másnap megláttam, hol vagyok. Mintha Kanadában vagy az USA-ban ébredtem volna. Széles autóutak hatalmas fenyőkkel, talán épp nem mamuttal, szegélyezve gurultam a Reutlingen-Ulm-München útvonalon. Mindösszesen két rendszeresen felbukkanó figyelmeztető tábla zavarta az összhatást. Az egyik hatalmas rönkszállító trélert ábrázolt a másik egy tankot.

2010-11-04T00:22:00.000-07:00

Lö Grandiőz plen – a’ zindulás

Legalább hétfő óta szeretném végre megírni, h mi is történt a Jersey utáni egy hétben, ami sűrűbb volt az utóbbi fél évnél. Nem mondanám, h a Roccóban nem történt semmi, de azok egy része nem tartozik rátok J, amúgy meg az élet szép nyugis ritmust vett fel, a munka-surf-magánélet szetháromságában. Most egy lazább, szinte tolkieni mesélős szakaszra számíthattok.

Akartam egy nagy összefoglaló posztot írni még áprilisban az egyéves kinntartózkodásom alkalmából, h mivel is kényeztetett a sors, illetve mit túrtam ki magamnak, és hogyan lett az egyszerű mesebeli parsztgyerekből (potátadigger), a konyha szentje (kicsenporter), majd az étterem-bár fess kiállású, egzotikus hercege (bárman, félséf). Az anyagi gyarapodásom történetét külön Bobbynak tartogatom, a magánéleti csűrcsavarok, meg mint írtam, egy bizonyos szint után nem pulikusak. Mindenesetre éreztem, hogy a meglehetősen speciális jersey-i körülmények ellenére is már-már teljes életet sikerült élnem, hisz minden benne volt, amit szerettem volna. A tervezett a poszt úgy látom ezzel a bekezdéssel kiváltódott.

(VVF parkoló)

Szóval, a sziget elhagyása előtti néhány napban átvedlettem autószerelővé. A korábbi fotókon látható béka zöld Hyundait lecseréltem egy KIA Sedonára, ami egy hétüléses kisbusz. Mikor megláttam tudtam, h ez az ideális szörfautó: az összes deszkám belefér, és még el is tudok mellettük aludni, csak egy kicsit ápolni kellett a gépet. Egy komolyabb hiba jött ki, de nem számítottam makulátlan autóra azért a pénzérz,a mit fizettem érte, így is bőven a betervezett büdzsén belül maradtam. A kormányszervót szerelő csinálta, occsóért, de q...va sokáig tartott, majd két hónapig!!! Ez volt a portugál stíl. Így öt nappal az indulás előtt kaptam vissza gyengéd óriást, gyorsan olajcseréltem, a napfénytető csatornáját javítottam beázás ellen, visszaszereltem az üléseket, és visszaraktam a kiszárított padlóbélést, és –szőnyeget, felcsavaroztam a lökhárítót, és így már egy korrekt betongyűrőt kaptam.

A cuccok kényelmesen elfértek benne, a deszkák éjszakára mentek a csomagok tetejére, és a lenyitható ülésekből így összeállt egy kényelmes ágy, ezzel pedig már bárhol el tudtam éjszakázni.

Izgultam, hogy a franciáknál nem lesz kerozin a három liters sugárhajtóműveknek, így a nagy terv már az első fordulóban elbukhat, mert hát a fene sem tudta, hogy egy tankkal eljutok-e Dél-Franciába, majd onnan Spanyolba szintén szörfözni. Jersey kb 25 mérföld hosszú légvonalban, szal nem igazán tudtam tesztelni a gépet.

Gondoltam, hasznomra lehet némi francia, így indulás előtt pár órával lementem a golf shopba, ahol Fabió elmondott, leírt pár alap dolgot (hol találni olcsó szállást, benzinkutat, etc.). Közben félláb Sztív, aktív láncdohányos, megkérdezte, h ugyan már van-é GPS-em. Mondom, h van de analóg, és térképnek hívják. Node, erre ő, most van akciós 75 fontért Ajrópa térképpel feltöltve. Gondoltam, ennek a fele sem tréfa, mer ez óccsóért van és mégsem Tesco, de közben meg az is eszembe ötlött, ha a térkép kevés, még mindig mekkora buli embereket kérdezgetni, és örökbarátságokat kötni, meg szerelembe esni így.Négy nappal később letérve az autópályáról és elveszve az esőző éjszakában a virtuális francia-német határon átértékelődött a gyors GPS tulajdonláshoz való viszonyom, de erről később.

Node, indulás kényelmesen hétfőn délben, komp késett vagy egy órát, majd Franciában St. Malóban le a gépről. Itt volt egy kis parám, h hol vannak a táblák, amik segítenek kijutni a kisvárosból, és mindezt a jobboldali kormánnyal manőverezve, hogyan? A komp infópultjánál kiderült, h miként lehet a városból kijutni, és levezetni Hossegorba, illetve, h a benzinpara sem para, van pár kút, ahol nincs, vagy sorban kell álni, és igazából csak északnyugaton probléma, középtől lefelé már nem, úgyhogy Hit the road Jack! Szal aznap este szépen le is értem végül Capebretonba, ahol egy családi házas környék parkolójában leálltam. Ott már állt egy lakóautó, ékes bizonyítékaként annak, h a hely biztonságos.

Másnap reggel a kocsiban megébredve látom, h a parkolón keresztülgyalogol egy srác wetsiutban és deszkával a hóna alatt. Vagyis a part nem messze. A parkoló végében homokos ösvény kezdődött és amikor az kb 50 m után felszaladt egy dombra onnan megláttam, amit meg kellett...

(Balra a Pireneusok)

Merdeken lejtő homokdűnék szegélyezték a partot kilométereken át, és a reggeli pára úszott a szemhatárig, ami alól átsejlettek a kb 1,5-2 méter magas hullámszettek, ugyancsak a horizontig, a partközel pedig már tele volt szörfösökkel, de nem zsúfolásig. A parton óriási második világháborús bunkerek romjai Jobbra tőlem a francia Atlanti part, Capebreton, Hossegor, balra a Pireneusok. Itt megértettem, mi az hogy drámai táj!

A hely ahol éjszakáztam nem volt messze a VVF-től, ami egy kimondottan lakóautóknak kiépített kemping. Vagyis leszúrod a járgányt, rányomod a csatlakozóit a külső konnektorokra, és kész. A parkoló őrzött, vizet lehet felvenni, és mindezt napi 6 euróért. Hogy találtam ide? Nem véletlenül említettem a GPS-t, illetve annak hiányát, vagyis egy arc elárulta, hol található a hely. Az egész út során rengeteget köszönhetek azoknak, akik segítettek, de még azoknak is köszönet jár, akik összezavartak, mert legalább télleg segíteni próbáltak. A VVF-ről még Jerseyben tudtam, ahol vagy három hete az uszodában belefutottam Rasztamanba, aki az egyik legjobb helyi szörfös arc. Nem arrogáns, nagyon segítőkész, és mikor szóba került, h a terveim szerint megyek le délre, akkor mondta, ő meg a családjával onnan jött, épp az októberi szörf világkupát látogaták (szar lehetett J!), és a VVF a tuti. Na ilyen arcok bukkantak fel végig az úton. Ha érdekel, h kik, akkor olvasd tovább (persze, ha majd megírtam a következő posztot).

A ze'ső

2010-09-14T15:40:00.000-07:00

Nem voltam túl termékeny utóbb, az írás tekintetében, de hát a'zílet maga hívott, én meg mondtam neki: jól van megyek, hol a kezed, hogy fogjam - így, kispálos utánérzéssel. Illetve dehogyis akarok kezekbe kapaszkodni, sokkal inkábba a hullámokba, -ra.

Mindeközben pedig úgy érzem, hogy az életem új szakaszába lépett, ahogy azt az imént a konyhában Rachelnek magyaráztam, hasonló történt velem amikor megszereztem az első mobilom, az élet kettévált mobil előtti és utáni szakaszokra. Most hogy a blogom videóbloggá (is) vált, nem kell seninek sem magyaráznom, hogy milyen fasza érzés hullámokra pattanni, valszeg ezek csak üres szavak lennének, szerencsés estben is max. néhány extrém sportos videó emléke villanna be az illetőnek. Immár nem kell magyarázkodnom, és kifényesedő tekintetem hatására bízni az elérni kívánt efektust, íme az első:

Letelepedve

2010-08-10T12:55:00.000-07:00

Már meg akartam zenésíteni, h milyen arcokkal élek itt az új helyen, meg milyen „nyomorúságos” az élet a hullámok tetjén. Azért persze vannak hullámvölgyek is. Most, h kb. egy hete két nő is motivált, erre már illik írni vmt.

Szal, golfklub 300 méterre a tengertől, az étteremben, Rocco, jobbára angol, bocs, jersey-i arcokkal dolgozok. A konyhai melósok és a greenworkerek jó része portugál, közülük Maria az egyik legkönnyebben észlelhető jelenség. Kb. 140 cm magas, amikor mosogat külön kis dobogót használ, h elérje a csapot, meg az edényeket. A bár mellett van egy kis konyhasarok, ahol nyomjuk a zamatos konzerv babot, a mikrós kolbásszal, meg gyorsfagyasztásból újraélesztett hashbrow-nal, oszt már is kész az ízletes gyomorfakasztó englisbrékfaszt. Nesze neked bélrendszer.

Maria kis alkimista fészkünkben is meghatározó, és ha a sok hétvégi megrendelés között elveszne vk békönrollja, akkor tündéri sejmességről egyáltalán nem árulkodó hangjával végigsüvölt az éttermen, és máris megvan az elveszettnek hitt étek gazdája.

Félláb Sztív, egy kétméter körüli pasas, fél lábat nélkülözve is lehengerlő arc. Övé az épületben lévő golfshop, a golf mellett terepjárómániás, láncdohányos, és egyáltalán nem izgatja magát a koleszreringazdag táplálkozás miatt. Tea, kávé édesítővel csúszik. Az élet édesen vagy sósan?! Mindegy, csak tömény legyen!

David, törzsvendég. Letagadhatatlan kockásszoknyás vidékről érkezett. Imádom az akcentusát, azt a skótot beszéli, ami már szinte magyarrrrrr (ld. Coast on BBC) Legalább vannak olyanok is ezen a szigeten, akik ki bírnak ejteni egy tisztességes „r” hangot. David rendkívül udvarias, egyáltalán nem érzem, h lekezelő lenne, mint ahogy az megvan nem kevés arcnál. Dév mozgalmas hete két kemény munkanapot tesz ki, a maradék ötben kipiheni a bankszakma stresszét, de télleg jó arc. Nemrég nagy lelkesen jött, h az ő focicsapata, a Hyberian, lehet játszani fog egy magyar csapattal, a Vüdűtn. A Vidi kicsúszott időközben az Európa Kupából, de legalább volt izgalom. Holnap meg angol-magyar, (Nagyon lecsúsztak az angolok, h így akarnak önbizalmat szerezni.)

Rachel, kollegina és szomszéd. Manchester city szülötte, most szakadt el otthonról először ilyen hosszú időre. Nagyon birom, ahogy dramatizálja 19 éves életét, és még pont nem csúszik át primadonnába, vagy csak annyira, h az nekem nem zavaró. Amit nem bírok, h elképesztően rendetlen, jobb nem részletezni. Hát ez van mikor kirepül a madárka a fészekből, én sem voltam különbb. Pszichológiára akart menni az MA Egyetemen, de meggondolta magát, és inkább vm online nörszöri kurzust nyom, aztán pedig egy öregek otthonában dolgozna, addig meg itt folytatná. Na, ez már igen, bele az életben ezerrel. Hasznosabb, mint egyetemen szopódni, hacsak nem akar vk katedrát szerezni.

A nagy konyhában van még a venezuelai páros, Jonny és Liza, két golyó ember, darabonként nyomnak olyan 100 kilót. Kis világukba nem nagyon tud bármi is belerondítani. Rájuk nézel és tudod, h ez a szerelem!

A konyhafőnök Martin, a lengyel szexmashin, legalábbis ezt a legendát építi maga kürül, és valszeg van is benne vm. Vállalkozókedvért nem megy a szomszéda, kb. tíz éve kezdett bele egy világkörüli túrnéba. Akkoriban pincérkedett, és egy unalmas napon dumálni kezdett egy pasassal a bárban, ahol épp melózott. A vége az lett, h a lengyel politikai elit egyik partyjának főszakácsa lett, innen lépett tovább Dél-Afrikába, az ottani lengyel követségre, a pasas, akivel a bárban dumált, volt a nagykövet. Ott nyomott négy évete, és beszél pár szót azon csattogó, klikkegő nyelven, amit mi az Istenek a fejükre este c. filmből ismerünk. Nagy deszkás volt, ott szörfözött is, és hozott magával egy deszkát 5’8” (öt láb, nyolc incs), nagyon durván megtörte (a jobb szélső a fotón). Nem volt orra lécnek, a végének is vége volt, és a két oldala az orr mellet szintén megreszelve, az egyik vezetőlapát (hogy van magyarul a fin?) kitépve. Igazán le volt lakva a deszka.

Mondtam a srácnak, h te, figyeljél már, te! Nemrég molyoltam a léceimmel és igen komoly reccseket sikerült elsimítanom, meggyógyítanám a te deszkád is mer oly nyomorultul néz ki törötten a sarokba baszva. Erre ő, ha megjavítod, akkor a tiéd! Két hét kedden végeztem vele, a javítások becsiszolva, a hiányzó fin és csavarok kipótolva. Már csak hullámra várok!

Öcsi

2010-07-07T14:45:00.000-07:00

Most megy a foci vb, úgyhogy itt aptudételem a blogot. Ma, a német spanyol meccs napján délelőtt a Sky-on újabb epizódott vetítettek a Foci legnagyobbjai sorozatból, van egy böhömk nagy plazma vagy LCD tv a golfpálya bárjában a falon. Most Puskás Ferenc volt a téma. Amúgy meg a németek kiestek, csalódtam, de a spanyolok télleg jobbak voltak.

Szal, délelőtt a bárba betotyogtak a seniorok, vagyis a kb. 60 feletti golfosok, és meglepő volt tapasztalni, h az angol és a jersey általános műveltségnek része Puskás! Patric, a lábtörésből felépült öreg azt mesélte, hogy 14 volt, amikor a Wembley-ben kiszoptak, pardon my Frech, tölünk! Vicces, egykor tőlünk rettegett a világ, mint futballnemzettől?! Ma max játékvezetőként érünk oda a vb-re, ahogy a ami német-spanyolra is J.

Ez a valami, nem csak mi, hanem mások is erről a több, mint fél évszázaddal ezelőtti fociról, és annak egyik kiemelkedő játékosáról ismernek minket, vagy legalábbis kisebb nagyobb pontatlansággal el tudnak minket helyezni földrajzilag, és fociilag. Úgye Puskás is lekoccolt Hungaryból.

A lényeg, hogy ma jó volt magyarnak lenni, itt Jeseyn, ha ez nem jelentene valami csodamisztikus, kiválasztott nemzet vagyuk összekacsintósat is. Mindösze jó volt tudni, h hova vezetnek a gyökereim, és h van egy nyelv, amit tökéletesen értek, és használok. Amúgy maradok tisztelettel Sythya surfer.

Reaksön egy HVG-cikkre

2010-05-14T03:57:00.000-07:00

Erre kattinccsá előtte!

Az álom a „krumpliszürettel” vette kezdetét. Ide nem kell angol nyelvtudás, sőt kimondottan hátrány. Tapasztalataim szerint nem nagyon szeretik, ha az ember rákérdez dolgokra, sőt ez inkább hátrányt jelent, és a kiszolgáltatottság mindenképpen megvan.

Az esetek többségében, ha mindkét fél megtalálja a számításait, nincs gond a munkaadó és munkavállaló viszonyában, így akár £ 200-300 is meg lehet keresni nettóban hetente, ha tényleg pörgés van, mindez napi 12, de akár 14! órás munkanapért cserébe.

A XXI. században, amely az internettel valamint az űrkorszak és a robotika minden fényesen csillogó találmányával soha nem látott fényes jövő reményével kecsegtet, döbbenetes tapasztalat a kétkezi munka, főleg Európa nyugati, fejlettebbnek vélt felén. Miután néhány Szarvas János kiforgatja a krumplit a földből a „szüretelők” mindezt kézzel gyűjtik össze. Ebből a munkából 12-13 óra/nap meglehetősen kihívásos. Ekkor érzi a kézi digger, hogy az itteni minmálbér (tavaly £ 6,08/óra, idén áprilistól £ 6,2/óra) minden eggyes penijéért megdolgozott.

A keresményből a farmer levonja a szállás (kb £ 70/hét) a rezsi árát és az egyéb járulékköltségeket kb. £ 20-25/hét. Vagyis ha hetente £300-400-ot sikerül keresni a szezon legpörgősebb időszakában, akkor, mai forintárfolyamon számolva körülbelül. 50-70 ezer forintot lehet hetente! félretenni (kajára és egyebekre is költ az ember).

Ennek a munkának a szezonalitás és az időjárási viszonyoknak (illetve a munkáltatónak) való kiszolgáltatottság a hátulütője. Ellenben, mint szó volt róla, nyelvtudás nélkül, és gyorsan lehet vele 3-9 hónap, vagy amennyi időre a delikvens leszerződik, pénzt keresni (párszázezer vagy millió forintot). A legutóbb ideérkező hullámban számos gyorshitelt felvevő arc próbál így otthoni hitelt törleszteni.

Hamarosan jön a konyha és a bár, mármint, h miként lehet ott nyelvet tanulni és pénzt keresni, valamint egyéb élményekre szert tenni...

Szörfer az óriáshullámon

2010-04-25T14:51:00.000-07:00

Srácok odakinn, jövök nektek eggyel, de annyi minden történt itt az utóbbi időben. .. Kb. egy hónapja nagyon beindultak a dolgok, volt minden, állásinterjú az itteni egyik tekintélyes hotelnél, és nem mosogatásról volt szó, aztán a farmos ügyek is sinen voltak, úgy tűnt, h Lambi papa szakállát meghuzogatjuk, köszönhetően az addigi tevékenységemnek, és mindezeken túl összegabajodtam egy Nővel! Úgy tűnt, mintha egy óriáshullámon száguldanék lazán, érezve h lehet rajta végigmenni.

Egy héten belül kiderült, h a hullásm erősen dobál és jól le is zúztak az örvények. Senki nem hívott fel a hoteltől, három napon belül ígérték a visszahívást! A Farmerszövetség, amely megígérte, h képviseli az ügyeinket és elintézi a jogos kéréseinket Lambi mellé állt. Kaptam tőlük egy rendkívül udvarias levelet, ami ékes magyarra fordítva kb annyit jelent, urak, vagy ezekkel a feltételekkel el lehet fogadnia dolgokat, vagy lehet hazahúzni a retkesbe. A vicc csak annyi, h semmi extrát nem követeltünk, csak amit ŐK MEGÍGÉRTEK pl. érvényes, kétnyelvű szerződést, mint tavaly, és nem a gúgle fordítóból kikopipésztezett értelmetlenségeket, és még sorolhatnám. Persze, ismétlem, a levél lényege az általam olvasott legudvariasabb mondatokba volt csomagolva.

Végül meg a nővel is szétszaladtam, köszönhetően azoknak a szellemeknek, amelyek a hotelben és az ő fejében laknak. Nem egy posztot írtam erről (ja meg arról, h épp április 5-én volt egy éve, h kijöttem), de mindig bennem volt, h azért aludjak egyet mielőtt kirakom, és másnapra mindig úgy voltam vele, hogy ja, nem kéne mégsem feltölteni a cuccot, mert a kelleténél több benne az indulat, és annyira személyesre sikerültek, hogy a tartalmuk, meg nem tartozik rátok :-).

Szal, egy hónapja minden annyira perfekt volt, éreztem, ez így nem tart soká, úgyhogy nem ért meglepetésként, amikor minden átcsapott az ellenkezőjébe. Olyan, mint amikor lovagolsz egy nagyon fasza hullámon, és egyszercsak megjelenik egy újabb törés, de nem mögötted, hanem előtted, és jól megforgat. Mit lehet tenni ilyenkor? Ha nem tudsz belekapaszkodni deszkába, akkor legjobb ellazulni, így lehet a leggyorsabban a felszínre kerülni, és keresd a következő hullámot. Most úgy tűnik, h ismét egy fasza áramlattal suhanok! Ez ugye nem a korábbi attitűdöm, ha értitek mire gondolok. Na, hamarosan elmondom, h mi is van itt most, télleg!!! :-)

Fősziget és nemzeti ünnep

2010-03-24T15:25:00.000-07:00

Szittyaszörfer-rajongók! Bocs, h elhanyagoltam a magyar blogot, de elkapott a gépszíj, belemásztam egy csomó dologban, meg úgy néz ki, h be is csajoztam, a történelmi magyar német szövetségre alapozva, egy teuton hölggyel igyexem/igyexünk közös univerzumot robbantani, remélhetőleg több sikerrel, mint az említett historikus összefogás. Nnnnna! Ennyi magánélet bőven elég itt!

A konyhánál tettem le a lantot (mondtam, h imádom a képzavart?!) és Cornwall már kimaradt. Csak gyorsan összefoglalom az főszigeten történteket. Komppal átkelés a főszigetre, kikötés Weymouth-ban, vendégház keresés sötétedés után, siker, másnap szörfhely keresés, ugyancsak siker. A hely Kemmridge, a kiejtés hasonló, mint a közismert egyetemvárosé. Még egy éjszaka után irány Sidmouth, majd hullámok hiányában tovább Newquay-be. Teljes siker, még sötétedés előtt sikerült szörfözni a brit hullámlovaglók fővárosában, ami egyébként egy 20 ezres kisváros, nyáron meg párszázezres.

A Bilbo deszkámnak megmutattam a születési helyét, és gyorsan vettem egy másik lécet is, Tunnel Vision, ami már majdnem feketeöves darab. A boltban segítettek szörfhelyet találni, Crantock a hely, az öböl jobb oldalán folyó ömlik a tengerbe, így ha erős az áramlat a folyami szörf sem akadály. Ragyogó napsütés február közepén, szinte senki a vízben, rajtam kívül egy ír srác és a haverja.

Így hédereztem négy napot a délnyugati csücsöben, aztán vissza Weymouth-ba, éjszaka ott, másnap komp, Zsörzé, de a szálloda helyett egyszerűen lementem a St. Ouen öbölbe, és ott is összevizeztem a deszkám, ha már egyszer jók voltak a hullámok.

Nemzeti ünnepre

Ami meg a nemrég volt március 15-ét illeti, tán egy-másfél éve került szóba, h melyik nagyobb pukkanás ’48-’49 vagy ’56. Voksok az előbbin, mert akkor nem csak tíz napig húztuk, hanem majd’ másfél évig. (A teljes ország gazdasági, politikai katonai potenciálja egy cél érdekében mozgattatott. Közben meg jól bemutattunk azoknak a nációknak, amelyek hasonló jogokat kértek, mint amelyekért mi harcoltunk, az eredményt ld. 72 évvel később!)

Amit a hotelben előadtam kollégáimnak az a mi kedvenc hősköltőnk és egy költő hősünk Alexander Petofi története. Ugye a sztori úgy szól, hogy március 15-re virradóra a márciusi ifjak névre hallgató geng úgy döntött, hogy jól bemutat a másik bandának (Habsburgok), és felkerekedtek, de a drogpiac újraszabása meg egyéb illegális bizniszek felosztását célzó véres bandaharc helyett, ha a világot nem, de legalább a rájuk eső felét igyekeznek megváltani.

Íme egy korabeli tudósítás (Pesti Hírlap 1848. 03. 16.):

„Az magokat buzdítandó menének is a Nemzeti Múzemuhoz, ahol a lépcsősor fenntetején, hol az mondatik, a geng tagjai közül a koarbeli leghírösebb röpper, az említtetett Sándor az saját poémáját szavalá el az egyegyűlteknek, gyúltva az tüzet a Talpra magyarral a bandák freestyle csatájára összesereglettek honfiúi és honleányi kebelében! Eztán a népek megindulának, vala 12 pont kinyomtatása, megy Táncsics-szabadítás, szal kerek egy nap volt!”

Azonban a szigorú TÉNYEK szerint Petőfi „XIX. századi repper” Sándor az eseményeknek a közelében sem volt, ugyanis a felesége bezárta őt a szobájába, puszta szeretetből, mert attól félt, h férjura a bandaháborúban komolyan megsérülhet.

TÉNY az is, h Sándor szívesen írt arról, h a forradalom oltárán áldozza fel fiatal életét, amit meg is tett, épp menekült a segesvári ütközetből, amikor a Habsburg-klánnak segítséget nyújtó egyik orosz bandtag lándzsavégre kapta az épp távozó Sándort, akinek így teljesült is a vágya.

Ugyanakkor SZIGORÚ TÉNY, h nem ismerek Petőfi Sándornál nagyobb rock and roll arcot a XIX. századból; szerelemről, függetlenségről, útkeresésről, bünbeesésről és bűnbánatról kevesen írtak ennyire őszintén - honour for Racka Jam és az ő Petőfi-feldolgozásaiknak. A több mint 160 éve íródott sorok ma is zúznak! Akasszátok fel királyokat! – Johny Rotten sem mondhatná szebben.

Dalok a konyhából 1.

2010-01-22T01:37:00.000-08:00

Pár hete esett némi hó, az élet megállt, mint Haitin földrengés után. Végre a helyi médiának is volt min kérődznie. Ugyanis az utakat nem takarítják - minek? elovad! -, annak ellenére, h pontosan tudták mikor fog esni a hó, és mégha harmincévente is van itt 10-15 cm, akkor is felpakolhattak volna két vendégmunkást három platós teherautóra, amiről lapáttal szórták volna a homokot – a só drága, mégha a tengerből ingyen is van! –, és kb. egy óra alatt járható a sziget összes főútja.

Ehelyett, tiszta magyar módi, megvárják míg elolvad. Közben meg az autók jegesre tömörítik a havat, és itt van pár lejtős útszakasz, ahol ez finoman szólva is kínos. Még nekem is, aki már vezetett hóban, jégen, alattam is megcsúszott a békazöld Hyunday, nyári gumikkal szerelve, és csak irányítani tudtam a csúszást, fékezni már nem, mehettem vagy 5 mph-val! Szerencsére a kereszteződésbe épp nem érkezett senki!!!

Így persze, h a Channel 103 alig pánikkeltő: akinek nincs halaszthatatlan dolga az üljön szépen otthon, és jöhettek a baleseti beszámolók.

Van persze pozitív része is a havazás-nak. Akartam egy hóembert gyúrni, akivel majd fotózkodok a szörfdeszkámmal. A projekt megvalósításába egy napos csúszást iktattam, mert az előző napok tapasztalatai alapján bőven belefért, és mert télleg kellett egy kicsit aludnom. Ezen el is bukott a dolog...

Akkortájt volt egy jó ötnapig tartó szörfözés. Az első három nap király volt. Azt a hullámot csíptem el amelyiket akartam. A negyedik nap durva volt, az 5 láb magas hullámok után érkeztek a 7-8 láb magas hegyek. Közülük is megfogtam párat, és végigmentem az egyiken szépen, tisztán. Másnap csak vizet ittam. Az ötödik nap kb. 15perc után kimosott egy nagyobb löket.

Volt egy kalandos bevásárlásom a Co-op-ban, ahol nindzsákkal kerültem közvetlen fizikai kapcsolatba, amint éppen egy fiatal anyukát három gyermekével egyetemben készültek bántalmazni, és sikerült ismét megállapítanom, hogy a fogyasztói társadalomban élő ember miképp negligálja a környezetében zajló eseményeket, ha azok épp a fogyasztásban zavarják. Szal mindig kell egy hős, és mivel egy sem volt kéznél, így léptem.

Hálás lehetek a sorsank, mert így nem veszett kárba mindaz a tudás, amit Chuck Norris, Bruce Lee, Jean-Claude Van Damme és Steven Seagal-filmek nézésével töltöttem. Lássuk be, náluk jobb mestereim nem is lehettek volna, így a nindzsák már a hullaházban. Persze a tömeg a parkolóban örömujjongva fogadta a gyors megoldást, hiszen megszünt a zavar, az efelett érzett öröm pedig kinyilvánítható. Egyikük (nindzsa) azonban arcom érintette rút kimúlása előtt, innen eredeztethető a lilaság a bal szemem körül. Ami még mindig jobban hangzik, mintha azt regélném, h egy szeles napon az arcomba kaptam a szörfdeszkám.

A stílusos deszka és a luxus fotöly

2010-01-12T05:13:00.000-08:00

Régóta adós vagyok a magyar változattal, hát íme:
Amióta visszaérkeztem, kicsit minden átmenetinek tűnt körülöttem, annak ellenére is, hogy vettem egy autót meg szörfdeszkát, ezek épp elég nagy tárgyak, h beléjük ütközzek. Hozzám tartoznak, birtoklom őket, de igazából lecserélhetők, vagyis eleinte nem éreztem kötödést hozzájuk. Az autó és a deszka a szabadságot és a mobilitást reprezentálja, de nem csak reprezentálja, hanem jelenti is!

Nemrég találtam egy speckó fotelt, amely most központi helyet foglal el a szobámban. Erre a királyi trónusra véletlenül akadtam rá a helyi hospice shopban, ahol eredetileg összecsukható széket kerestem, mert elég kicsiny a szobám. Rendszerint előre meghatározott céllal megyek vásárolni, a shoppingolással ki lehet kergetni a világból. DE, amikor megláttam és belehelyeztem testem ebbe az ülőalkalmatosságba, már azon gondolkodtam, h fogom átrendezni a szobám, h ez a királyi dolog beférjen (erről később).

Annak ellenére, hogy nem vagyok egy nagy alkudozó a fotelt végül £ 12-ért szereztem meg £ 20 helyett. A szitu sokkal jobban illene egy török bazárba. Amikor meghallod az első ajánlatot az arcodon hirtelen meglepetés és kín tükröződik, amit az elhangzott képtelen szavak váltottak ki. Mégis, így fejezed ki, h tulajdonképpen te szeretnéd ezt a széket. Az első, £ 20-os ajánlat után az ár gyorsan £ 15-re ment le, és éreztem, ha ez ilyen könnyű volt, akkor lehet még olcsóbb is. Elszomorodó arcom mutatta, h az ár még mindig fájdalmasan magas, de azért vinném, ha... Az eladó hölgy végül kibökte a £ 12-t, tudtam, ez az az ár, ami alá nem fog menni, erre vártam. A fotel az enyém! De éreztem, hogy nem lenne tanácsos azonnal kimutatni, h mennyire örülök, mert az bizonyítaná, h blöfföltem, vagyis hazudtam. Amúgy persze, h ezt ettem, de következetesen kell játszanunk a szerepünket, ami része a játéknak. Vagyis az arcom ismét megváltozott, a kín eltűnt, csak egy csipetnyit hagytam, és néhány másodperc hezitálás után a kasszához fáradtam.

Amikor hazaértünk elkezdtem keresni a megfelelő helyet szobám ékszerének. Minden szoba alapfelszereléséhez tartozik egy fiókos kiszekrény, olyan éjjeliszekrényszerűség. Fogtam az enyém és a rajta lévő tévével együtt ment a szekrénybe. Így egy kicsit nehezebb a tévét fotelből nézni, csak nyitott szekrényajtó és némi székhuzogatás, forgatás után lehetséges, de ez túl sok erőfeszítést igényel, így megvagyok nélküle. Ezzel szemben kiválóan lehet szundikálni a fotelben, persze általában azt mondom magamnak, h angolozok egy kicsit, könyvet olvasok vagy filmet nézek, szigorúan angolul, de 3-5 perc után, ha még a fűtőtest is be van kapcsolva, egyszerűen lecsukódnak a szemeim.

Amúgy meg dagad a büszke honfiúi kebel, h szegény Ángliusföldön nem termett a nyelvi spiritusz oly tökéletes megnevezést erre a koronaékszerre, amiben ülve írom e sorokat, mint a FOTEL. Ez mindent kifejez számomra, kényelmes, befészkelődésre alkalmas jószág, mellékhatása a fent említettek, szal néha túl kényelmes. Megnéztem tehát szinonima szótárban, kérdeztem Robot is, h mi lenne a fotelem külföldiül, de a Chesterfield sem hangzott meggyőzően. Bobby rukkolt elő a „Förni”-vel, ami eddig szetem a legjobb angol szó.

Mint az sejthető a fotelem központi szerepet játszik az életemben. Mióta együtt vagyunk azóta nagyobb rendet tartok, nincsenek (annyira) szétdobálva a ruháim, és ha csak lehet sem a szörfös, sem az uszodai cuccaim nem szárítom a támláján vagy a karfáján. Van vm érezhetően meghatározó benne.

A piciny életem által összekonfigurált kényelmes, otthonteremtő királyi ülőalkalmatosságom miként párosítható össze a békazöld, szabadságot és mobilitást jelentő autómmal? - Ilyenformán a két dolog egymás tökéletes ellentétét képezi. - Úgy, hogy az előbbit bármikor belerakhatom az utóbbiba, és így bárhol otthont teremthetek.

Vissza a szörfözéshez

2009-12-11T15:34:00.000-08:00

Az otthon töltött, úgynevezett nyaralás, mintha felfüggesztése lett volna az eddigi dolgaimnak. Mintha csak turista lettem volna otthon. Nagyrészt igyekeztem kihasználni az időm és minél többet barátokkal és szüleimmel tölteni. Annak ellenére, hogy új irányokat is találtam, sikerült elveszni otthon.

Amikor visszajöttem, tovább folytatódott a semmiben való lebegés. Nem különösebben lelkesített a konyhai meló, és a céltalanság érzése, röviden, szar volt!

Gyorsan elkezdtem tehát szervezni az itteni dolgaim. Szigorú napirend, na jó, inkább minta. A reggeli meló után angolozás, aztán sport, szauna. Ezt sikerült az elmúlt pár napig tartani, mert most a surf mindent felülír.

Hiányzott, amit csak most itt éreztem, hogy megint nyomom, de a víz először nagyon szigorú volt. Amikor fél órán át evezek, és olyan hullámok jönnek, h egyszerűen képtelen vagyok bejutni, akkor az szopás. De már rögtön az elején voltak elfogadható szesönök, de volt három olyan nap, amikor St Ouen-nél nem tudtam szörfözni.

Tegnap is így volt, elkezdtem magam kihámozni a cuccból, és jött egy szörfös gyerek a partra, aki rögtön fordult is, de mielőtt elhúzott dumáltunk, és mondta, h szente a St. Brelades-öblöt érdemes megnézni, mer már vannak ott többen is. Hümmm, okés, törülköző derékra, kocsiba be, eggyesbe be, öbölbe le, és télleg. Arcok a vízben, és gyönyörű hullámok, nem túl erősek, de szép magasak, nem 6-7 jön egyszerre, hogy levegőt sem kapni. Így ment el másfél óra, a korábbi félórás szívás után.

Megvan az új, téli wetsuitom, ma abban roptam, kétszer vastagabb a nyárinál, és olyan mintha fütőszálak lennének benne. Csak hát a nyakán keresztül kell ebbe belebújni, nem a hátán nyitható. Mintha egy zoknit akarnék a derekamra, meg a vállaimra húzni.